https://www.youtube.com/watch?v=oZSYCnG_md0
Németország, meeting.. kávészünet, nevetés, jó hangulat. Egy régi kolléga megjegyzi: Nem is tudtam h elváltál... Igen, tavaly, felelem. De akkor már szorongatja a torkomat a sírás. Őfolytatja: De jól nézel ki, akkor rendbe jöttél, örülök.
... ...
És a zsilip szakadt.. ott, a csajok előtt... nem tudtam abbahagyni a bőgést.. Annyit mondtam, annyi jött ki nagy nehezen, hogy soha nem fog elmúlni a fájdalom...
Pedig régen lábamra álltam, minden stabil, már nem félek egyedül lenni, akkor miért törik ez el ennyitől? Azt tudom, jó ideje érzem, hogy megkérgesedett a szívem, nem hiszem h valaha tudok majd úgy szeretni, annyit adni mint akkor. De belül miért ilyen sérülékeny és sírós még mindig? Mindig ilyen marad?
